Zenei tanulmányait a kolozsvári Zenelíceumban kezdte zongora főszakon, majd 1995-től a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia karmesteri szakán folytatta alap- és mesterképzésen. Számos mesterkurzuson tökéletesítette tudását, olyan elismert művészek irányítása alatt, mint például Octav Calleya és Emily Watson Brown. Részt vett a Magyar Televízió 10. Nemzetközi In Memoriam Ferencsik János Karmesterversenyén, segédkarmestereként jelen volt a Selmeczi György által Miskolcon rendezett Schubert és Debussy muzsikájának előadásmódjáról tartott kurzuson. 2002. szeptemberétől a Kolozsvári Magyar Opera karigazgatója és karmestere. 2005-ben a Communitas Alapítvány társalkotói ösztöndíjasa volt, 2009-ben alkotói ösztöndíjasa is. 2007-ben a Budapesti Operettszínház által szervezett Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterverseny III díjasa. 2011-ben a Kolozsvári Román Nemzeti Opera Lya Hubic díjasa, 2014-ben a iasi-i Nemzeti Operák Gáláján Kiválósági díjjal jutalmazták munkásságát. Nevéhez számos országos és világpremier kötődik, széles repertoárja magába foglal nem csak operát és operettet, de musicalt és balettet is egyaránt, olyan neves zeneszerzők munkáiból, mint például Huszka Jenő: Lili bárónő; Kálmán Imre: ...